Apple Watch

Láncold a karodhoz a digitális világot!

Az okosórák célja, hogy még inkább berántsanak minket a digitális világba. Ez a posztmodern korszak megállíthatatlan folyamata, a kérdés csak az, hogy a karunkra csatolt óra jelenti-e az új lépcsőt ebben. Egy biztos: nincs olyan elemi szükségünk egy okosórára, mint egy telefonra. Az ilyen termékek sorsa azon múlik, hogy tényleg képesek-e annyira kényelmes funkciókat csempészni az életünkbe, ami miatt rávesszük magunka a hordásukra. Az Apple jól tudja, hogy az emberek máig szeretnek karórát hordani, és elhatározta, hogy ő majd újra hasznossá teszi ezt a már-már ékszerré degradálódott eszközt. A képernyő előtt ülve, zsebünkben a mobillal, vajon mennyit könnyít az életünkön egy Apple Watch? Mi ennek kiderítésére felhúztunk egyet és megpróbáltuk eldönteni, hogy ez volna-e a jövő. Most nem a termék technikai bemutatása következik, hanem egy elemző szemüvegén keresztül írt szubjektív élménybeszámoló.

Robbantott az Apple - Ez a cég egyszerűen képtelen leállni

Ismét felülteljesítette a piaci várakozásokat az Apple az első negyedévben, köszönhetően az erős iPhone-eladásoknak és a kínai értékesítések robbanásának. További jó hírrel is szolgálhatott a menedzsment a befektetőknek: a korábban belengetett 130 milliárd dolláros készpénz-visszajuttatási program keretét 200 milliárd dollárra emelte.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • 27%-kal nőtt az első negyedévben az Apple bevétele az előző év azonos időszakához viszonyítva, 2 milliárd dollárral múlta felül az elemzői konszenzust
  • egy részvényre jutó eredménye 40%-kal nőtt, részben a saját részvény vásárlások részvényszám-csökkentő hatásának köszönhetően
  • a profitráták javultak, a bruttó fedezeti szint 1,5 százalékponttal erősödött
  • Kína a növekedés elsődleges húzóereje, a január-márciusi időszakban több mint 70%-kal nőtt a régió bevétele
  • a termékek közül továbbra is az iPhone az elsődleges profit driver
  • az Apple Watch első hétvégi értékesítéseiről csak annyit közölt Tim Cook, hogy az első készletek teljesen kifogytak a megrendelések során
  • a nettó készpénzállomány meghaladta a 150 milliárd dollárt, ami a piaci kapitalizáció 20%-ára rúg
  • a cég 130 milliárd dollárról 200 milliárd dollárra emelte a részvényesi készpénz-visszajuttatási programját.

Nagyobb durranás lesz az Apple Watch, mint az első iPhone?

Akár egy millió darabot is eladhat az Apple az okosórájából az értékesítés első hétvégéjén - véli a Piper Jaffray elemzője. Ez majdnem annyi, mint ahány okosórát a nagy rivális, a Samsung tavaly összesen eladott, és több, mint amennyivel annak idején a legelső iPhone indított.

Nagyot bukhat az Apple Watch

Bukás lehet az Apple okosórája - legalábbis ezt derítette ki a Reuters és az Ipsos közös felmérése, amit az Apple Watch múlt heti bemutatása után indítottak. A válaszadók több mint kétharmada válaszolta azt, hogy nem venné meg az Apple legújabb termékét.

Máris van, aki bűnözőnek állt, hogy Apple Watchot vehessen

Máris bűnözésbe taszított valakit a hétfőn este bemutatott Apple Watch. Kínában letartóztattak egy, az elektronikai kütyükért rajongó férfit, aki drogok árulásába kezdett azért, hogy legyen elég pénze áprilisban megvenni az Apple új okosóráját - írja a Marketwatch.

Ez lehet az Apple következő nagy dobása

Ma este ismét az Apple-ön lesz a világ szeme. Magyar idő szerint este 6-kor veszi kezdetét az amerikai technológia óriás legújabb bemutatója, amin az Apple Watchról tudhatunk meg részleteket. Ez annyira fontos esemény, mint amikor 2007-ben az Apple bemutatta iPhone-t, vagy 2010-ben az iPadet, hiszen egy új termékkategória bevezetéséről van szó. A cég azt reméli, hogy legalább annyira sikeres termék is lesz, mint az előzőek.

Napokon belül minden kiderül az Apple Watchról

Március 9-én rendkívüli rendezvényt tart az Apple, mely során várhatóan a tavaly szeptemberben bejelentett, de boltokba csak idén áprilisban kerülő Apple Watch lehet a fő téma.

Ezért késlekedik az Apple Watch

Az Apple belső köreiből származó információk alapján a cég okosórája legkorábban csak jövő tavasszal kerülhet az üzletekbe. Elemzők szerint ez a szűkös beszállítói kapacitásokkal indokolható. A hír nem különösebben viselte meg az Apple részvényeit, ma új történelmi csúcsra emelkedtek a papírok.

Te vennél új iPhone-t? - Szavazz!

Nagy érdeklődés övezte az Apple tegnapi eseményét. A társaság bemutatta az iPhone 6-ot, mely a korábban kiszivárgott hírekhez képest nem igazán okozott meglepetést. A telefon két méretben érkezik, gyorsabb processzorral, jobb kamerával és a mobil fizetést lehetővé tevő NFC-chippel. Az eseményen az Apple lerántotta a leplet okosórájáról is. Bár a társaság ezzel a készülékkel erősíti az egészségügyi termékvonalát, az okosórának egyes vélemények szerint nem mindenben sikerült felnőnie a bemutatás előtti várakozásokhoz.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.